Nagy erőkkel keresték olvasóink is azt a kisfiút, aki vasárnap indult el otthonról egyedül, hogy meglátogassa nagymamáját. Az eset szerencsésen végződött, meglettek a szülők és hazajutott a gyermek. 


Vasárnap reggel egy figyelmes házaspárnak tűnt fel egy 4-5 év körüli gyermek, aki egyedül, hiányos öltözetben robogott kismotorjával a járdán Kaposvár belvárosában. A feleség rögtön értesítette a rendőrséget, a kisfiút pedig a hideg elől a közeli kórházba kísérték.


A kiérkező rendőrök nem tudták meg a fiútól a nevét és, hogy honnan indult el, a gyermek beszéde nem volt érhető. A pizsomafelsőre kifordítva húzott pulóver, valamint a fenékrésszel elől viselt melegítőnadrág azonban arról árulkodott, hogy a kis szökevény önállóan indulhatott el közeli lakhelyéről. A fiatalembert kocsiba ültették, és az otthont keresve együtt járták a környező utcákat. Az akció ugyan nem vezetett eredményre, de a rendőrség beszámolója alapján a kisfiú szemlátomást nagyon jól érezte magát a járőrautóban.


Nem sokkal később a szülők is észlelték gyermekük eltűnését, és hívták a hatóságot. A rendőrök hazavitték a fiút, ahol a szülei elmondták, hogy előző este a nagyi meglátogatásáról beszéltek, a kis kalandor reggel azonban nem várta meg a szülőket, egyedül indult el a nagymamához, melyben még a kulcsra zárt ajtó sem állhatta útját.