A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója kapcsán megannyi dokumentumot hozott nyilvánosságra az idén.
„Hat elemit és egy polgári iskolai osztályt végzett, 1929-től napszámosként dolgozott. 1941-ben bevonult katonának, szovjet fogságba esett. 1946-ban belépett a Magyar Kommunista Pártba” – írja az 1920-ban Dunavecsén született, s 77 esztendősen Budapesten elhunyt Martics Pálról a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, mely az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója kapcsán megannyi dokumentumot hozott nyilvánosságra az idén. A napokban például az 1956–1957-ben szolgálatot teljesítő karhatalmisták parancsnoki névsorát. Akik közül Martics Pál a Somogy megyei megtorlásokat végző karhatalmisták szervezőjeként és parancsnokaként híresült el.

Harmincévesen, munkáskáderként került a honvédségbe őrnagyként, egy évvel később pedig alezredessé léptették elő. Kaposvárra – 1955-ben – már ezredesként került a 17. hadosztály parancsnoki posztjára. Itt érte a forradalom, melynek első napján repülőgépek és fegyverek bevetésével verte szét a kaposvári tüntetéseket. Ezek után nem meglepő, hogy október 30-án a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elmozdította beosztásából, másnap pedig letartóztatták – a bevonuló szovjet csapatok szabadították ki november 4-én.

Kétszer tüntették ki Vörös Csillag Érdemrenddel

Azonnal a karhatalmisták élére került, s tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának, 1957 februárjában pedig az immár 9. gépkocsizó lövészhadosztály néven újjáalakult egység parancsnoka lett. Még ebben az esztendőben beválasztották az MSZMP Központi Bizottsága póttagjai közé. A következő évben a Szovjetunióba küldték a Vorosilov Vezérkari Akadémiára, ahonnét 1960-ban tért haza. Vezérőrnagyként heylezték személyi tartalékba 1969-ben, s 1971 januárjában fegyelmivel nyugdíjazták – ezután az Ásványolaj-forgalmi Vállalatnál (ÁFOR) gazdasági műszaki tanácsadóként dolgozott. Kétszer tüntették ki Vörös Csillag Érdemrenddel, s természetesen megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet is.

Utóbbi elismerést a hetesi Kaponya János is átvehette, aki azonban nem Somogyban, hanem Budapesten járult hozzá a kádári diktatúra megszilárdulásához. Az eredendően hat elemit végzett, 1956-ban 37 évesen őrnagyi rangban szolgáló egykori öntödei gépformázó mindvégig politikai tisztként szolgált különböző alakulatoknál. A forradalom a 3. (budai) karhatalmi ezrednél érte, s „részt vett a Budapest XI. kerületi pártbizottság, a Sashegy és a Móricz Zsigmond körtér védelmében, minden jelentősebb vállalkozásban bátran és kezdeményezően részt vett. Különösen kitűnt december 6-án a Nyugati pályaudvarnál a párttüntetést megzavaró ellenforradalmi erők szétverésében, majd a Bem mozinál összeverődött kb. 200 fős csoport szétverésében”.

Jutalmul előbb a kiskunhalasi, majd egy fővárosi ezred parancsnoka mellett lett politikai tiszt, aztán a veszprémi légvédelmi hadosztálynál dolgozott a parancsnok politikai helyetteseként, 1961-ben pedig a Hadtörténeti Múzeum technikai parkjának vezetője, négy évvel később pedig a Légügyi Főigazgatóság személyzeti és oktatási csoportvezetője lett. Nyugdíjba végül az MHSZ osztályvezetőjeként vonult – négy évvel halála előtt – 1970-ben, ezredesként.

Aki kimaradt a kitüntetésözönből

Körmendy István egy fokkal kevesebbig jutott a ranglétrán: a pályafutását a Horthy-seregben megkezdő hajdani ludovikás tiszt alezredesként vonult nyugállományba 56 évesen, 1974-ben. A világháborút követően mindvégig hadtáposként szolgált, kivéve 1956 forradalmi napjait, amikor a budapesti 2. karhatalmi ezred összekötő tisztjeként, majd századparancsnok-helyetteseként harcolt a Kádár-rezsimért. Két évvel későbbi politikai minősítő lapja szerint „szolgálatát az aktivitás hiánya jellemezte” – talán ezért is maradt ki a kitüntetésözönből...