Valóra vált az édesanya és kisfia karácsonyi álma

Az idén is bekopogtatott a Somogyi Hírlap Jézuskája egy olyan családhoz, ahol mindig, így karácsony közeledtével pedig különösen elkél a segítség. Csakúgy mint az előző években, most is a családsegítő központtól kértünk javaslatot, hová vigyük a támogatók valamint a szerkesztőség és a kiadó munkatársai által jó szívvel felajánlott adományokat. Így esett a választás 2016 karácsonyán Posta Józsikáékra. Akik – ahogy édesanyja fogalmazott – szegényesen élnek, de amijük van, azt megbecsülik. Az idén mindkettőjük karácsonyi álma valóra vált; Józsikának aranyhalat hozott a Jézuska, Marika pedig a csomagban lévő jó meleg télikabátnak örült a legjobban. Meg persze fia örömének...
Nagyjából tudtuk, merre kell mennünk, ám amikor már végleg elfogyni látszott a göröngyös út egy erdős felé, útbaigazítást kértünk egy láthatóan környékbeli, hazafelé baktató férfitól. Némi tanácstalanság, majd kérdezősködés után aztán határozottan mutatott előrefelé: menjünk csak még az erdős felé, arra lesz Marikáék háza. S tényleg, törött kőkereszt a ház előtt, messziről törékeny, vékony asszony érkezik elénk. Az udvar hátsó részében a kutyák ugatva, Marika szabadkozva fogad: elég szegényesen vagyunk, de jöjjenek csak be nyugodtan, majd megyek előre a kutyák miatt. Muszáj, hogy legyenek, mert nem mindenki jó szándékkal jár errefelé.

– Kezét csókolom! – üdvözöl bennünket a ház felé vezető keskeny úton befelé a nyolc éves Józsika, akit rögvest vissza is zavarunk a házba, mert nagy izgalmában elfelejtett felöltözni, úgy szaladt elénk. –  Üljenek le! – mutat már a konyhában a székekre Marika, mire mi szabadkozunk: csak rövid időre jöttünk, nem akarunk zavarni, épp csak átadjuk a Somogyi Hírlap szerkesztőségének és kiadójának ajándékát. Marika nehezen találja a szavakat, ahogy mi is, ő a meglepetéstől és boldogságtól, mi pedig a megilletődöttségtől. A sokadik „köszönöm” után aztán lassan oldódik a hangulat, Marika elmeséli, hogy szüléskor agyi trombózist kapott, tíznél több műtéten van túl, szegényesen élnek, négy éve törleszt havi 30 ezer forintot a nagy nehézségek árán megvásárolt házukra.

„Mindegy, hogy nekem mim van, csak neki legyen meg mindene”

– Huszonötezer-ötszáz forint a járadék, és jelenleg tizeháromezer-hétszáz forint a családi pótlék, de ha lehet szórólapozok, gyógynövényezek is – mondta Mária. – Első a gyerek, az hogy neki mindig legyen mit ennie, járjon rendes ruhában, mert tudja, aki szegény sorból jön, annak még inkább oda kell figyelnie, hogy tisztán, rendesen járjon. Két dologra vagyok talán büszke a nagy szegénységben. Hogy a házrészlettel még egyszer sem maradtam el, még akkor sem, ha ennivalóra nekem nem is mindig jutott. Meg arra, hogy nemsokára lesz Józsikának egy háza, még tíz hónapig kell fizetnem. Ami persze nem könnyű, mert valami tartaléknak mindig kell itthon lennie, ugyanis soha nem tudhatom, mikor lesz szükség gyógyszerre. 

Józsika sajnos sokat betegeskedik, súlyos asztmás, ám érkezésünkkor mintha mindez csak egy rossz álom volna. Az éppen aktuális valóságot, az ajándékokat nagyjából éppen századszor köszöni meg édesanyjával együtt röpke negyed óra alatt. Közben meg, mint afféle igazi gyerek, már bontaná is ki a csomagokat, persze csak, ha édesanyja megengedi, mert mint kiderül, náluk ez a szokás. Ám amikor az engedélyt megkapja, átszellemül a gyerek, s onnantól kezdve nagyjából el is veszítjük Józsikát, játszik... A nagy kérdésre, mit szeretne karácsonyra, azért még válaszol: aranyhalat! Mire édesanyja rögtön figyelmezteti: de tudod, megbeszéltük, hogy az idén csak fenyőfa lesz. Józsika erre beleegyezően bólint, s azonnal elmerül a játékban.

Jó lenne egy porszívó, hogy ne legyen por a szobában

Közben Mária megmutatja a házat, s a kérdésre, mikor lesz az övé, azonnal kijavít: nem az enyém lesz, hanem Józsikáé. – Mert az mindegy, hogy nekem mim van, csak neki legyen meg mindene – mondja. – Próbálok úgy élni, hogy ne érezhesse azt, csak szültem bele a nagyvilágba. Szegényesen vagyunk, de a nagyszobát azért sikerült kifestenem. Ugye nem nevet ki, ha megmondom, mivel ragasztottam föl a virágokat a falra? Olcsó fogkrémmel, mert ragasztóra nem volt pénzem.

Majd átmegyünk Józsika szobájába, Marika ismét, immár sokadszor szabadkozik: bocsánat, de itt szárogatok, két-három naponta kell a plédeket mosnom Józsika asztmája miatt. – Jó lenne egy porszívó is, hogy ne legyen por a szobájában – mondja. – Majd, talán...A konyhában a tűzhely csak dísz ám, mert sajnos nem működik jól. De tudok én főzni a sparhelten is – mutat a sarokban lévő főző-, egyben fűtőalkalmatosságra. – Azért vettem ám már Józsikának egy kis ajándékot karácsonyra –, s már szalad is be a szobába. – Ugyan olcsón, de vettem egy szép sálat, és egy öltönyt, mert a néptánchoz az is kell.

„Ilyen segítséget még senkitől nem kaptam”

Még jó, hogy Józsika közben teljesen átszellemülten játszik, így addig vissza is lehet dugni gyorsan az ajándékot a szekrénybe. Kisvártatva azonban megjelenik a gyerek az ajtóban: ezt is megnézhetem? – mutat a követező csomagra. Az igenlő válasz után ismét eltűnik a szobában. Ekkor Marikából aztán kiszakad: tudja, néha úgy érzem, nem megy tovább. Írtam én már több tv-műsornak, meg mindenhova segítségért. De eddig, bár már 41 évet megéltem, ilyen segítséget még senkitől nem kaptam. – De tudja, én minek örülök a legjobban? – hangzik a kérdés felém. – A ruhák közt van egy télikabát nekem. Na, annak, most végre van egy jó meleg kabátom. Szóval mindenkinek szeretnénk megköszönni mindent, azoknak is, akik adták, és azoknak is, akik szervezték. Mert azt látom, hogy a családsegítő rengeteg támogatást ad nem csak nekünk, de másoknak is. És sokan vannak, akik csak kérnek, de megköszönni nem mindenki szokta.

Kifelé menet aztán Marika sokat mesél még betegségéről, elkeseredettségéről, arról, hogy tavaly kiraktak egy törött virágtartó szobrot az egyik kaposvári üzlet elé, amit ő a tulajdonos engedélyével elhozott, és megragasztott. Na, az volt az Ő ajándéka tavaly karácsonyra. Amiről Józsika azt mondja, neki a karácsony szeretet, étel, ital, meleg és karácsonyfa. No meg az áhított aranyhal, amit ugyan egy második menetben, de csak elhozott a Jézuska Posta Józsikához...

(A család támogatásában segítségünkre volt a Slendy Pékség, a Kaposvár Fő utcai Delikátesz üzlet és az I. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.)

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog