A szeptemberi bajnoki nyitányhoz hasonlóan a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán is alaposan megtréfálta a házigazda Dunaferr SE a Fino-Kaposvár társulatát.
Jól kezdte a mérkőzést a házigazda Dunaferr, amely gyorsan három pontos előnyt harcolt ki. A folytatásban még tovább növelte előnyét a fiatal Duna-parti együttes, s bár a végén három játszmalabdát is hárított a Demeter-egylet, a nyitójátszmát végül a hazaiak húzták be.

Hatalmas csatát hozott a második játékrész is, de egy picit mindig a vendég somogyiak jártak előrébb, akik rögtön az első szettlabdájukat értékesítették.

A harmadik szettben sokáig fej-fej mellett haladt a két együttes. A második technikai időnél aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Fino, s magabiztosan szerzett előnyt.

A fiatal dunaújvárosi egylet nem omlott össze, sőt... Hatalmas elánnak kezdték a negyedik felvonást. Az első technikai szünetnél már három (8–5), a másodiknál pedig öt ponttal (16–11) jártak előrébb. Ám ahelyett, hogy csökkent volna a különbség, inkább még tovább nőtt. A hajrában már hét ponttal ment a Dunaferr (23–16), majd az extázisban játszó Bohnicsek pontot tett a szett végére.

A mindent eldöntő ötödik, rövidített játékrészben 4–4-ig tartotta a lépést ellenfelével a Fino. Ezután a Dunaferr új erőre kapott, s egyre növelve előnyét végül 15–11 arányban diadalmaskodott.

A visszavágót már az új évben, január 13-án, pénteken rendezik a somogyi megyeszékhelyen, s a párharc győztese a legjobb négy között folytathatja majd.

– A szoros dunaújvárosi találkozón ezúttal nem mi, hanem az ellenfelünk őrölt fel bennünket. A dunaújvárosi fiatalok végig remekül mezőnyöztek, és hatalmas elszántsággal küzdöttek. A januári kaposvári találkozón mindenképpen szeretnénk majd visszavágni, merthogy a négy között akarjuk folytatni – mondta a dunaújvárosi fellépés után Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere.

Dunaferr SE–Fino-Kaposvár 3–2 (23, –23, –20, 19, 11)
Dunaújváros, Dunaferr-sportcsarnok, 100 néző. V.: Bátkai-Katona, Adler.

Dunaferr SE: Kun, Bohnicsek, Hatvany, Kiss M., Gebhardt N., Stefanovics. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Kholmann. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Fino-Kaposvár: Keen, Bögöly, Vajda T., Nagy J., Bozóki, Dávid Z. Csere: Deák M. (liberó), Szabó B., Kalmár Á. Vezetőedző: Demeter György.