Se telefon, se fülhallgató: átverte ügyfelét az internetes csaló

A Siófoki Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy budapesti férfi ellen.
– A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen az idén januárban mobiltelefont, fülhallgatót és telefontokot kínált eladásra az interneten – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. – A sértett a termékeket megrendelte és ki is fizette, de a hirdető az árucikkeket nem küldte meg, majd elérhetetlenné vált.

– A nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök azonosítottak egy 43 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt – közölte az SMRFK. – M. Jánost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, s az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészségnek.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog