Nem a betelepítési kvótára: meghívták Junckert Kaposvárra

Várják Junckert Kaposvárra, illetve Szita Károly utazna hozzá Brüsszelbe – ezt jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.
Szita Károly a kötelező uniós betelepítési kvóta ellen levelet fogalmazott meg, amelyhez azóta a magyar települések vezetőinek 80 százaléka csatlakozott. Somogyban 89 százalékos arányban álltak ki a levélben megfogalmazott gondolatok mellett.

– A magyar emberek az októberi népszavazáson Európában először mondhattak véleményt Brüsszel kényszerbetelepítési terveiről és elsöprő arányban, 98 százalékban jelentették ki, hogy nem kérnek ebből – mondta Szita Károly. – Sajnos az európai politikusok jelentős része a mai napig nem ismeri fel a tömeges bevándorlás veszélyeit, pedig annak ordító jelei vannak. Az illegális határátlépéssel megvalósuló migráció együtt jár a bűnözéssel és a terrorizmussal. A magyar polgármesterek feladata az, hogy nyugalmat és biztonságot teremtsenek, ezért továbbra is kiállnak a betelepítési kvóta ellen.

2460 polgármester látta el kézjegyével a levelet, amelyet eredetileg postára akartak adni az Európai Bizottság elnökének. Szita Károly polgármester kollégái azonban azt javasolták, hogy ne ezt tegyék.

– Levélben kérünk időpontot egy találkozóra, hogy személyesen mondhassuk el Junker úrnak a véleményüket, és átadhassuk az aláírásokat. Reméljük, hogy fogad bennünket az irodájában, vagy szeretettel várjuk Kaposvárra, hogy tőlünk tudja meg, mit gondolnak a magyar emberek Brüsszel kényszerbetelepítési terveiről – mondta Szita Károly. Jelenleg EU-csúcs van Brüsszelben, kormányfők találkozója zajlik. Szita Károly reméli, hogy záros határidőn belül visszajelzést kap Jean-Claude Junckertől. 

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog