Kassai Lajos: Azt kell követni, amit az ősök követnek

Több mint kilencvenezren látták eddig a hazai mozikban Kaszás Géza A lovasíjász című filmjét, melyet a színész-rendező-producer Kassai Lajosról, a sportág kaposdadai megalapítójáról forgatott. A kaposvári közönségtalálkozón Kaszás Géza a film keletkezéséről, forgatásáról, fogadtatásáról és utóéletéről is beszélt.
„Nem tudom, a világnak van-e közepe, és ha igen, akkor hol van, de Kaposmérő – ez a nagyon helyes, folyamatosan szépülő falu remek emberekkel és a Völggyel – bizonyosan az. (...) A Völgy olyan volt első látásra, mint a jehovisták szórólapján a kép, ahol a paradicsomot ábrázolták. Minden szép, tiszta, egyszerű, magától értetődő. Minden élőlény függetlenül fogazatától boldogan megfér egymás mellett. Az épületek is csak hozzáadnak a tájhoz, nem csúfítják el. Minden okkal van, mert szükség van rá és a célszerűséget szolgálja. (...) A Völgyben az élet egy tökéletes és természetes rendszer, melyben harmónia uralkodik de, hogy ez így legyen, kemény szabályokat kell betartani.

Embernek, állatnak egyaránt tisztelni kell a másikat és alkalmazkodni kell hozzá. Olyan, mint az élet, az-az élet, amit mi, városlakók nem ismerünk. A Völgy, egy olyan tizenöt hektárnyi terület, ahol bárki számára átélhető az elfeledett világ. Tizenöt hektárnyi példa, hogy így is lehet, és ha csak egy kis szeletét átéled, rájössz hogy csak így lehet” – olvasható A lovasíjász honlapján Kaszás Géza ajánlója. A film rendező-produceréé, akit saját bevallása szerint is meglepett a Kassai Lajosról, a lovasíjászat, mint sportág kitalálójáról készült alkotása sikere.

„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követnek.”

– Nagyjából háromezer nézőt vártam – állította Kaszás Géza –, azt gondoltam, a barátok-ismerősök mellett csak a lovasíjászat kedvelői ülnek majd be a mozikba. Nem is kerítettünk nagy reklámot a film köré, s mint utóbb kiderült, nem is kellett, eladta magát. A januári premieren óriásit robbant, felállva ünnepelték a stábot, s azóta is folyamatosan vetítik.

„A lovasíjászat, ami egykor táltos lovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józanészre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.”

A kritika nem kímélte a filmet

Pedig a kritika jellemzően rosszul fogadta, hatásvadásznak, történelmileg és képi világában zavarosnak minősítette, s felrótta, annak ellenére, hogy műfaját tekintve dokumentumfilmnek készült, éppen ez a szál a legkidolgozatlanabb, s valójában igencsak kevés derül ki a Kassai Lajosról, a film ugyanis meglehetősen felszínesen mutatja csak be a kaposdadai birtokán valóban egyedi körülményeket létrehozó lovasíjászt.

„Amikor életemben először adtam le lövést egy vágtató ló hátáról sorsom olyan lendületet vett, mintha egy gyors folyású hegyi patakba ugrottam volna. Nem a hosszú távú tervezés, hanem az események sodró folyama juttatott oda, ahol vagyok.”

– Magyarországon megélhetési kritika létezik – mondta erről a rendező –, egyszerűen nem érdekel, mit írnak rólam vagy az alkotásaimról. Úgy érzem, nem vehetőek komolyan olyan nívójú írások, melyben például Kassai Lászlóról értekeznek... Amúgy tudatosan nem használtam a dokumentumfilm kifejezést, hiszen akkor országosan tucatnyi nézője lett volna csak. Így aztán bizony feszegettem a műfaj határait, de úgy vélem, éppen így lett jó. Legalábbis a nagyközönség visszajelzései azt mutatják, tetszik az embereknek. S számomra egyedül ez a fontos.

Harcos születik

„Ahhoz, hogy megértsük a harci művészeteket, meg kell ismernünk azokat az erőket, melyek létrehozzák és működtetik magát a harcost. Ahogy a kicsiny makk magában hordozza a belőle kinövő óriási tölgyfát, úgy sűrítődik életünk eszenciája a fogantatás pillanatába. Katonát bárkiből lehet csinálni. A harcos születik!”

Kaszás Géza úgy vélte, a nézőket éppen a film kifogásolt képi világa és mondanivalója fogta meg, leginkább azért, mert igencsak régóta nem született hasonló témájú alkotás idehaza.

– A lovasíjász erős motivációt ad az embereknek – jelentette ki –, rávezeti őket, bármit is csinálnak, azt teljes odaadással tegyék. Emellett olyan kérdésekre keresi a választ, kik is vagyunk valójában?

„Úgy érzem, nem véletlenül születtem a Kárpát-medencébe és nem véletlenül születtem magyarnak. Szerintem nincs még egy nép, melynek ennyiféleképpen magyaráznák a gyökereit. Magyarnak lenni kihívás. Rossz magyarság, amikor a magyar büszke az őseire. Persze, lehetünk is, a felhozatal óriási. De a jó magyarság az, amikor föltesszük a kérdést: vajon az őseink büszkék lehetnének-e ránk?”

A rendező ugyanis a filmben a finnugor-magyar rokonsággal szembe állította a hun eredetet.

– Azt hittem, komoly vitát generálok majd – jegyezte meg –, de nem ütköztem falakba, s érdemben senki sem állt le vitatkozni. Persze szerintem nehéz is lenne szembeszállni egy kínai professzorral, aki évtizedek óta ezt a témát kutatja. Ő a kínai hun múzeumban azzal kezdte például, hogy az a jel, amivel a magyarokat leírják, ugyanaz, mint amit a hunokra használnak.

A magyar kultúra csoda

„Nem hiszek a turáni átokban, hogy a magyar képtelen egységre jutni. Ha a magyar embereket megtanítják az együttműködésre, akkor együttműködők lesznek. A lovas íjászat együttműködésre is tanít. Ha lovon vagyok, akkor valaki összeszedi a vesszőt, és ha más ül a lovon, nekem kell kihúzkodni őket a táblából.”

Alapvetően persze elsősorban Kassai Lajost akarta bemutatni a nézőknek, no és persze a lovasíjászatot, mely fantasztikus képi megjelenítésekre ad lehetőséget.

„Még nem tudtam olvasni, amikor édesanyám fölolvasta A láthatatlan embert. Gárdonyi gyönyörűen írja le a hunokat, ahogy föláll a sereg, ahogy zúgnak a nyilak, ahogy harcolnak. Meghatározó élmény. Ha az ember képes követni a lelkét, jó úton jár, mert a saját lelkünkkel nem lehetünk konfliktusban. Az Isten nem mond tollba, hanem sugall. Lehelet finom érzékeléseken át jutunk lelkünk mélységeihez. Számomra az az érzés adja a legtöbbet, amikor lovon ülök, feszül az íj, és lövök. Ez a hazatalálás. Ráadásul mindez egy olyan világban teljesedik ki, amiben magyar tudok lenni. A magyar kultúra csoda, kiaknázhatatlan mélységekkel.”

– Az egyik mesterem, Ruszt József (Kossuth-díjas színházigazgató, rendező – a szerző) mindig azt mondta: az a lényeg, darab közben ne hagyjátok elgondolkodni a nézőt – magyarázta Kaszás Géza –, hogy a teljes előadást, az összhatást vigye haza magával. Ebben az esetben a kép, a zene, a vágás erős asszociációkra adtak lehetőséget. Emellett mindenképpen szerettem volna, hogy a filmben jelenjen meg az eredet: egy olyan dolog, melyet egyetlen ember talált ki Kaposvártól néhány kilométerre. S hogy így is lehet élni: harmóniában a természettel, elkötelezetten egy ügyért és kőkeményen harcolva.

Az íj megmutatja az utat önmagunk felé

„Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon.”

A rendező hozzátette: alapvetésnek számított a három éves forgatási idő alatt mindvégig úgy dolgozzanak, mintha Kassai Lajos nem egy stáb előtt szerepelt volna.

„A lovasíjászat számomra az az eszköz, melynek segítségével folyamatosan kapcsolatban lehetek őseink szellemiségével. Egy híd, melynek egyik pillére a XXI. században, a másik a népvándorlás korában gyökeredzik.”

– Nem akartam, hogy bármi csak a kamera kedvéért történjen – állította. – Mindent csak egyszer vettünk fel, csak akkor teremtettünk meg bizonyos helyzeteket, amikor Lajost akartam jobban bemutatni. Hogy ne csak a Mestert lássák benne a nézők. Ezért ültettem le egy kisfiúval szemben, s azonnal meg is változott, előjött belőle az atyai hang. Emellett azt is meg akartam mutatni, milyen mélységei léteznek a lovasíjászatnak. Hogy az íj mágikus eszköz, rávilágít az ember és a világ kapcsolatára. Aki kifeszíti, nem lehet benne görcsösség, hiszen akkor még véletlenül sem talál bele a célba. Vagyis rá kell találni arra az útra, mely lehetővé teszi, hogy az ember tökéletesen ellazuljon: csak akkor tudja használni valaki, ha teljesen ki tudja zárni a külvilágot, s azonosulni tud a fegyverrel. Mely ebben az esetben maga a világ.

„Az íj megmutatja az utat önmagunk felé. A világrekordok célja is kettős. Elsődleges önmagam és a lovas íjászat megismerése. Sikerült általa mélyen magamba nézni, és megismerni a tartalékaimat. A mai ember karcolja a felszínt, keresi a legkönnyebb lehetőségeket, ami sírba eresztő kötele a modern világnak. Önmagunkban kell keresni a lehetőséget és a hibát egyaránt.”

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog