Hóeltakarításra kész a csapat: a síkosságmentesítés télen kiemelt feladat az utak és a járdák mellett a buszmegállóknál is. Több száz kilométernyi szakasz fenntartásáról gondoskodnak a szakemberek, a megyeszékhelyen hóügyelet működik, ahol a lakossági bejelentéseket várják.
– A városgondnokság szervezésében a Kaposvári Környezetvédelmi Kft. és annak alvállalkozói végzik el a hóeltakarítási munkálatokat a város területén – közölte keddi sajtótájékoztatón Tóth István főmérnök. – Közös ügyeletet tartanak fenn, s ahogy korábban, úgy a külterületekre és a zártkertekhez is eljutnak majd a hótológépek.

A síkosságmentesítési feladatokat a kialakult gyakorlat szerint végzik a szakemberek, így elsőként a tömegközlekedési utakról tolják le a havat. Munkájuk során hasznosítani kívánják a korábbi lakossági bejelentéseket, javaslatokat, s a lehető legrövidebb időn belül járhatóvá kívánják tenni a város útjait valamint a buszöblözeteket és megállókat, illetve a gyalogátkelőhelyek környékét is. 

A veszélyes útszakaszok és emelkedők közelében szóróanyagokat helyeznek ki az egységek, s ha a körülmények lehetővé teszik, alászórással igyekeznek kivédeni a lefagyást. A munkát gördülekenyebbé teheti, hogy a helyi szervezetek kölcsönösen tájékoztatják egymást a Magyar Közúttal.

Herczeg Attila, a városgondnokság vezetője rámutatott: tanultak a tavalyi tapasztalatokból, de a meghatározott sorrend alapján hajtják végre a feladatokat.

Trenyik Tamás, a Kaposvári Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a hét hótoló-sószóró gépen kívül járdatakarításra alkalmas kisgépek is rendelkezésre állnak a téli munkálatok során, s az alvállalkozókkal megkötötték a szerződést. A tájékoztatón arra is felhívták a figyelmet: az ingatlanok melletti járda, lépcső, térburkolat hóeltakarításáról, síkosságmentesítéséről az ingatlanhasználó köteles gondoskodni.