Balás Béla megyéspüspök szentelte fel a kaposvári börtönkápolnát

– Áldja az én lelkem az Urat – csendült fel a dal csütörtök délután a börtönben. Balás Béla megyés püspök ünnepélyes keretek között szentelte fel a fogvatartottak részére kialakított kápolnát a megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, melyen 24 fogvatartott vett részt.
A kápolnát tizennégy festmény díszíti, mely Jézus keresztútját mutatja be: egy elítélt vállalta, hogy a jóvátételi tevékenység során elkészíti a képeket. Feszület, hófehér falak és egy új oltár: ez a kép fogadta az ünnepség résztvevőit, s egy feldíszített karácsonyfát is felállítottak. A misére érkező fogvatartottak négyesével foglaltak helyet; aki kért, misefüzetet kapott.

– Örömmel látom, hogy ilyen szép a kápolna – hangsúlyozta Balás Béla megyéspüspök, aki szerint ezen a helyen testileg-lelkileg összeszedheti magát a betérő. Szükség van a csendre, az elmélyülésre, s elismeréssel nyugtázta az összefogást, mely lehetővé tette, hogy megújult környezetben gyakorolhassák vallásukat a fogvatartottak. Nagy István ezredes, a megyei bv-intézet parancsnoka kiemelte: mindkét félnek fontos a mostani ünnepség. A büntetés-végrehajtásban kiemelt szerepe van a reintegrációnak, s ennek érdekében minden olyan lehetőséget megragadnak, mely ezt a célt szolgálja. S a fogvatartottak számára is lényeges, hogy ilyen közeg várja őket. 

Megtalálni a békét

A kaposvári egyházmegye püspöke még 1997-ben tett látogatást az intézetben, s a közös együttműködés jegyében a fogvatartottak részére kialakított közösségi termet 1999-ben szentelték fel. 2000-től Somos László lelkész kezdte el szolgálatát. A felszentelt terem – más közösségi tér hiányában – több funkcióval működött egészen a múlt évig, ekkor a bv-intézetnek pályázati forrásból lehetősége nyílt az épület tetőterében két teljesen új terem kialakítására, amit az intézet megalapításának 110 éves évfordulóján adtak át. 

Az emberré válás folyamata, a kimondott első fohász jelentősége, Jézus Krisztus alakja: Balás Béla ünnepi gondolatai teljesen magával ragadták hallgatóságát. Lukácsi Géza intézeti lelkész közreműködésével jutottak az oltárhoz, ami Meiszterics László munkáját dícséri.

– Szívesen tettem eleget a felkérésnek – jegyezte meg. – Aki ide betér, szerintem megtalálhatja a nyugalmat, ami mindenkinek nélkülözhetetlen.

Biblia a fogvatartottaknak

A kápolna névadója Szent Lénárd ferences népmisszionárius, aki a 18. században Észak-Itáliában több mint negyven éven át tevékenykedett, derült ki a bv-tájékoztatójából. Úgy hírlik, jogy szeretetre méltó módján még a legmegátalkodotottabb bűnöst is meg tudta nyerni. Lelkipásztorként olyan sikereket ért el, mint korának legjobb igehirdetői. Erőssége a lelkipásztorkodás alázatosan végzett munkája és az önátadásban való hűség volt. A börtön könyvtárban számos vallási tárgyú művet olvashatnak a fogvatartottak.

Ünnep a rácsok mögött

A karácsonyt a börtönben is ünneplik: december 24-én ünnepi szentmisét tartanak, másnap – a többiek előtt fellépve – a fogvatartottak adják elő saját műsorukat. Díszeket, ajándékokat is készítettek, s a körleteken karácsonyfát is állítottak. Az ünnepi hangulatot erősítik a zárkába adott kis fenyőágak, s ilyenkor a börtönben lévők családtagjaikat is megajándékozzák a boltban vásárolt vagy általuk készített meglepetéssel. Ünnepi lesz az étel is: a rántott hal és a gyümölcs mellé szaloncukrot is adnak a börtönben, szilveszterkor töltött káposzta lesz a menü.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog