A kórusok fellépése után karácsonyi áldást adtak vasárnap este a történelmi egyházak képviselői: a benépesült Kossuth téren családok sokasága ünnepelt együtt.
– Mintha csak tegnap történt volna, hogy advent első vasárnapján meggyújtottuk az első gyertyát  – mondta köszöntőjében Szita Károly, Kaposvár polgármester. – Akkor a kaposváriak közül nagyon sokan itt voltak a Fő téren, mert úgy gondolták: együtt még az ünnep is szebb. S most is itt vagyunk, hogy advent utolsó vasárnapján a negyedik gyertyát is meggyújtsuk. Hálás vagyok azért, hogy szokásainknak megfelelően egyházaink képviselői itt vannak velünk.

Szita Károly felidézte, amikor az első gyertyát meggyújtottuk, azt mondtuk: ez égjen a nagy bölcsekért, akik felépítették ezt a várost, s égjen szüleinkért, akik felneveltek minket. A második gyertyaláng  a szegényekről szóljon, akiknek talán így advent idején még nagyobb szükségük van az együttérzésre, a szeretetre és a segítségre, mint az év többi napján. A polgármester kiemelte: a harmadik gyertyalángnál a hősökre emlékeztünk. Azokra, akik kivívták számunkra a szabadságot, mert tudjuk nagyon jól: csak békességben lehet fejlődni, de a mindennapok hőseiért – az orvosokért, a tűzoltókért, papjainkért és lelkészeinkért – is égett, akárcsak az édesanyákért, akik gyermekekkel ajándékoznak meg bennünket, s gyermekeket nevelnek.

– S azt javaslom, hogy a negyedik gyertyaláng pedig rólunk szóljon, a kaposváriakról – hangsúlyozta Szita Károly. – Rólunk, a kaposváriak híresen erős közösségéről, akik tudják és érzik azt, ha baj van, akkor van kinek elmondani. S ha öröm van, akkor is tudunk örülni, de így együtt, mert együtt tudunk erősek lenni.

Seres Gabriella református lelkész és Pongrácz Máté evangélikus lelkész után Rózsás László főapát mondott karácsonyi áldást a Kossuth téren.