A foglalkoztatási paktumoknak, az Út a munkaerőpiacra, valamint az Ifjúsági garancia programnak köszönhetően fél évtized múlva, ha valaki dolgozni akar Somogyban, lesz munkája Neszményi Zsolt kománymegbízott szerint.
– Alapvetően rossz hangzású szó a paktum, ezúttal azonban kifejezetten pozitív töltetet kapott.
– A jelen helyzetben valóban az összefogás szinonimája – felelte Neszményi Zsolt kománymegbízott. – A megyei, a megyei jogú városi és a helyi foglalkoztatási paktumok célja ugyanis, hogy valamilyen módon a munkaerőpiacra segítsék a jelenlegi állástalanokat, inaktívakat.

– Amikor a foglalkoztatás szóba kerül, munkáltatókról, munkavállalókról, érdekképviseletekről esik szó. Milyen szerep jut a kormányhivatalnak?
– Koordináljuk a munkát. Hiszen az előbb felsorolt feleket össze kell fogni, a munkájukat össze kell hangolni. A helyi paktumokban például az önkormányzatok lesznek a konzorciumvezetők, a kormányhivatal pedig egyfajta szakmai felügyeletet lát el. Hat helyi paktum lesz a megyében: Siófokon, Marcaliban, Barcson, Csurgón, Nagybajomban és a zselici térségben, ezeknél az önkormányzatok adták be a pályázatokat, s úgy tudom, még az idén el is bírálják őket. A megyei, illetve a megyei jogú városi paktum esetében pedig már készülnek a megvalósíthatósági tanulmányok, mivel itt már támogatási szerződéssel rendelkezünk. A megyei paktum keretében az előkészítés szakaszában jelenleg workshopok lebonyolítása zajlik a járási székhelyeken  a foglalkoztatók, önkormányzatok és a civil szervezetek bevonásával. Február végén, de legkésőbb kora tavasszal beindulhatnak a programok. Melyek megvalósítása szintén a kormányhivatal feladata lesz.

– Pénz, paripa, fegyver?
– Korábban sokszor, sokféle program indult már a munkanélküliség csökkentésére, ám valami mindig hiányzott. Ezúttal az uniós forrásoknak köszönhetően az anyagi fedezet adott, s a hivatalokat szakember-gárdáját is megerősítjük. Somogyban az összes paktumra közel ötmilliárd forintot költhetünk: a megyeire 1,8, a helyiekre több mint 1,8, a megyei jogú városira 1,2 milliárdot. Persze komoly kontroll alatt, s szigorú elvárásokat teljesítve. A megyei projektbe például 1217 főt vonunk be valamilyen formában, a nyolc paktum több mint háromezer embert érinthet. Ami, ha azt nézem, hogy Somogyban jelenleg 13 421 állástalan szerepel a nyilvántartásban, komoly létszám. Amúgy ez az adat az elmúlt másfél évtized legjobb mutatója, csak tavalyhoz képest 14,4 százalékkal csökkent a létszám. De az 5,8 százalékos munkanélküliségi ráta is jelentős javulás, igaz, még mindig elmarad az országostól: ezért is fontosak a foglalkoztatási projektek. Melyek kifutásakor remélhetőleg elmondhatjuk, minden munkaképes, dolgozni akaró somogyinak munkához juthat.

– Nem mindegy, milyenhez...
– Egyértelműen a piaci igényeknek megfelelőhöz! Ezért szükségesek a különféle képzések és átképzések. Ma ugyanis furcsa kettősség jellemzi a megyét: munkanélküliség és munkaerőhiány. A cél, hogy a keresletet az igényhez igazítsuk.

– Azt már tudják, mely területekre kell fókuszálni?
– Az eddigi tapasztalatok alapján a vasiparban, a vendéglátásban, a kereskedelemben és az építőiparban lenne a legnagyobb szükség szakemberekre. Véleményem szerint ezért is a projektek legfontosabb elemei a képzések. Mert a jelenlegi munkanélküliek a mostani képzettségükkel nem valószínű, hogy el tudnak helyezkedni. Ezért is indult el például a hónap elején az alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése. Olyan szakmákat tanulhatnak, melyekre komoly igény mutatkozik: konyhai kisegítő, szobaasszony, virágkötő, de akár szobafestő vagy csontozó.

– Hogy csak az utóbbinál maradjunk: ebben azért lehet csont... Hiszen könnyebb valaki után munkabér-támogatást fizetni, mint megtanítani valami újra.
– És éppen az uniós előírások miatt nem elég, ha valaki beiratkozik egy képzésre, el is kell végeznie. És ez a mi felelősségünk: úgy kell alakítani a támogatásokat, hogy minden ügyfelünknek a legmegfelelőbbet találjuk meg, s az adott képzésekre a legalkalmasabbakat irányítsuk.

– Ha idevesszük a 2018 decemberéig tartó Út a munkaerőpiacra program 5,2 milliárd forintjából a munka világába visszairányítani szándékozott 5264 nyilvántartott álláskeresőt, valamint a jövő év végéig kifutó ifjúsági garancia program közel 1900 támogatottját, szinte nem marad munkanélküli a megyében.
– Ez azért nem ilyen egyszerű, főleg, hogy a programok között bizonyosan lesznek átfedések. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy valaki előbb részt vesz egy átképzésben, majd később munkabér-támogatással jut álláshoz, s a munkába járását is támogatjuk.

– Öt-, hat-, tízezer? Mondjon egy számot!
– A szakemberek szerint az öt százalék alatti munkanélküliség egy országban gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent. Az a célunk, hogy a megyében is közel kerüljünk ehhez. Vagy akár el is érjük. Ezért persze mindent meg is teszünk, nem véletlenül határoztunk meg kiemelt célcsoportokat: a 25 év alatti fiatalokat, az alacsony végzettségűeket és az ötven év felettieket.

– Utóbbiak nem feltétlenül a képzettség hiánya miatt nem tudnak elhelyezkedni...
– Esetükben egyértelműen a munkabér-, illetve a munkabérköltség-támogatás segíthet. Így sokkal nagyobb az esély, hogy egy cég alkalmazza őket. S ha így lesz, akkor tényleg elmondhatjuk 2021-re: minden hadra fogható somogyi lehetőséget kapott, hogy dolgozzon.