Az idei télen eddig a kaposvári választókörzetben 21 település részesült szociális tűzifában, 20 millió forint értékben. Az elmúlt öt évben 10 milliárd forintot költött a kormány a szociális tűzifa programra.
Még 2011-ben indult az akció Gelencsér Attila kaposvári országgyűlési képviselő kezdeményezésére, akkor 800 millió forint volt a keret. Az idén ez három milliárd forintra emelkedett. A rezsicsökkentés részeként dolgozták ki a támogatási formát, hogy azok is részesüljenek benne, akik nem gázzal fűtenek, mondta Gelencsér Attila, amikor Török Sándor polgármesterrel közösen osztott tűzifát kedden Hajmáson.

Az idén 48 köbméter szociális tűzifa érkezett Hajmásra a Belügyminisztérium támogatásából, ezt az önkormányzat kiegészítette 54 köbméterre. Családonként 2,6 köbmétert kezdtek szétosztani a rászorulók között. A beérkezett 30 kérelemből 21-et bírált el kedvezően a helyi képviselő-testület. 

– Óriási segítség ez, mert enélkül többen már nem tudtak volna befűteni a hétvégén – mondta Török Sándor polgármester. – Ismerünk minden családot, így igazságos döntés született. Voltak, akiknél szintén jó helyen lett volna, de pontosan tudjuk, hogy kinek maradt még egy kis fája, ami elég a télre. Most azok a családok kaptak, akik ezt máshogyan nem tudták volna megoldani, különösen úgy, hogy beköszöntöttek a nagy hidegek. 

A településen húszan két teherautóval hordták az adományt kedden, hogy minél előbb eljusson mindenkihez. A polgármester  személyesen segédkezett a pakolásnál.

– Ezzel 50 ezer forintos támogatást kaptak a családok, mert a tűzifa köbméteréért 15-20 ezer forintot kérnek – számolta ki Török Sándor. – Sokuk egészségi állapota nem engedi meg, hogy az erdőn szedjenek fát, hazavinni sem tudnák. A most kapott mennyiséggel, ha valaki egy kályhával fűtöget, egészen februárig kihúzhatja.