"Péntek este újra mintegy 100 kaposvári és Kaposvár környéki vállalkozó fogadta el a meghívásomat, hogy egy kellemes estét töltsünk el a partnerség, a véleménycsere és az információáramlás jegyében." (Gelencsér Attila)









A Klubest vendége Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár volt. Államtitkár úr egyebek mellett a kormány munkahelyteremtő törekvéseiről tartott előadást. Így többek között szóba került a napokban elfogadott bérmegállapodás, illetve a járulékcsökkentés is, valamint a munkaerőhiány lehetséges megoldásai.


Szita Károly polgármester tájékoztatta a vállalkozókat a munkaerő megtartása és a munkaerőhiány csökkentése érdekében meghozott kaposvári intézkedésekről. Gelencsér Attila felszólalásában bejelentette, hogy akadémiával szeretnék bővíteni a kaposvári és Kaposvár környéki vállalkozóknak szóló programjaikat, mellyel tovább szeretnék növelni a gazdasági fejlődést. Az estet fényfestés, légtornász bemutató és borkóstoló színesítette. A gazdag és finom vacsora után még sokáig beszélgettek közös dolgainkról. 

A Kaposvári Vállalkozók Klubját Gelencsér Attila alapította 2016. márciusában. A klub első rendezvényén így fogalmazta meg célját:.

"Hagyományteremtő szándékkal elindítottuk a Kaposvári Vállalkozók Klubját. A hiánypótló rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a kaposvári vállalkozásokat – akik a helyi gazdaság tartóoszlopai - országgyűlési képviselőként közvetlenül is segítsem."

Rendezvényeiken a vállalkozásokat, cégeket érintő aktuális kérdéseket meghívott szakértők, előadók segítségével járják körbe, melynek mellékterméke a - a minden részvevő számára hasznos - kapcsolatrendszer.