Rekordszámú, mintegy 6 ezer versenyző vett részt a Mozdulj! Balaton maraton és félmaraton versenyen. A siófoki megmérettetésen a futók igazi tavaszias időben teljesíthették a távokat. A bátrabbak pedig még az 5 celsiusfokos tóban is megmártóztak.
Több ezren rajtoltak el szombaton nem sokkal dél után, hogy teljesítsék a 21 kilométeres távot. Immár hagyományosan Siófokon zárult a futószezon. A K&H Mozdulj Balaton maraton és félmaraton versenyére rekordszámú nevezés érkezett.

Kocsis Árpád, versenyigazgató, BSI: 
- Lehet futni maratont két nap alatt, fél maratont, harmadmaratont, harmadmaraton, félmaratont két részletben mindezt párban és még van egy hatodmaraton szombaton délután, összesen majdnem hatezer ember fut, amely részvételi csúcs az esemény történetében.

A két napos versenyre az ország minden részéről érkeztek, de somogyiakat is szép számmal indultak a megmérettetésen. Kaposmérő futócsapata is képviseltette magát a

Mészáros Ákos:
- Megmondom őszintén nekem az időeredmények mindig nagyon számítanak, de természetesen tudjuk, hogy olimpiát már nem fogunk nyerni, sőt ki sem fogunk jutni. Mindenképpen az, hogy együtt vagyunk, hogy tudunk együtt futni az egészséges életmódot egy kicsit népszerűsítjük. Illetve bízunk abba, hogy ezzel a sporttal egy 5-10 évvel meg tudjuk majd hosszabbítani az életünket is természetesen.

Kaposvár futó nagykövete sem hiányozhatott a siófok versenyről. Piller Adrienn azt mondja: ilyen környezetben és időben élmény a sport. 

Piller Adrienn, Kaposvár futó nagykövete:
- Ez egy nagyon ideális futó idő Ami most van egy ilyen 10-12 fok Nincs verőfényes napsütés nincs hideg sem Abszolút szélmentes úgyhogy ez a legideálisabb.

A bátrabbak pedig fürdőruhára cserélték a futómezt és megmártóztak az 5 fokos Balatonban.

- Miért vállaltad egyébként ezt? 
- Mert nagyon jó és buli!

A futók egy csoportjánál már hagyomány: legyen bármilyen idő megmártóznak a Balatonban.

Stanitz Bernadett:
- Nem ilyenkor szoktak fürdeni ez tény, de ez egy nagy hangulat, egy nagy buli. S, most pàr emberrel megmutattuk, hogy ilyenkor is lehet fürdeni.

A futók most pár hónap pihenőre mennek, hogy aztán tavasszal ismét visszatérjenek Siófokra, március 23-án innen indul ugyanis a több napos tókerülő szupermaraton.

(Híradó)