Harmadik ülését tartotta szerdán este a Kaposvári Civil Parlament. A Vármegyeházán megjelent civilszervezetek képviselői ez alkalommal a jogszabályi változásokról, valamint a civil és a kulturális szféra összekapcsolódásáról hallhattak előadást.


Gelencsér Attila, a Kaposvári Civil Parlament elnöke köszöntőjében elmondta: a civilek a reformkor óta a jelentős erőforrást jelentenek a társadalom számára. Demokráciát, szabadságot, értékeket teremtenek és őriznek. A mostani kormány is úgy gondol a civil szervezetekre, mint a társadalom építőanyagára, melyek nélkülözhetetlen társadalmi szükségleteket elégítenek ki.

A parlamentet a civil értékek megőrzésére, az információ áramlás elősegítésére alapította Kaposvár országgyűlési képviselője. A szerdai ülés vendége volt Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, aki példa értékűnk nevezte a somogyi civilek aktivitását.


- A kulturális közfoglalkoztatási programban Somogyban 261 partnerszervezet van, melyből 91 civilszervezet. Ez jóval az országos átlag fölött van- mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta: míg 2013-ban 4423 fő, addig idén 7770 személy vett részt ebben a programban. Javarészt a harmincas, érettségivel rendelkezők kerülnek a kulturális közfoglalkoztatási programba, ahol olyan tudást, ismeretet kapnak, amely későbbi  foglalkoztatásukat is jelentősen segíti.

A civilek azonban nem csupán a kultúra, de a mindennapi életünk számos egyéb területén is folyamatosan jelen vannak. Jelenleg 60 ezer bejegyzett egyesület és alapítvány van Magyarországon, ezeknek körülbelül a fele aktív. A szervezetek kétharmad része a kultúra, a szabadidő, a sport, vagy szociális, egészségügyi területen vállal feladatokat.


A támogatásuk évről–évre folyamatosan gyarapodik. 2010-ben 144 milliárd forint állami támogatást kaptak a civilek, ez a szám ma 175 milliárd forint- ismertette az adatokat Fülöp Attila. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkár a jogszabályváltozásokról tartott előadást, melyből kiderült: jövőre lényegesen egyszerűbb és olcsóbb lesz a civilszervezetek alapítása, és jelentősen könnyítik a határon túli civil szervezetek létrejöttét is. Az Országgyűlés várhatóan még az idén elfogadja azt a javaslatot, amelynek köszönhetően 2017-től az ügyészségtől a bírósághoz kerül a civil szervezetek törvényességi felügyelete, megszűnik a sokszori hiánypótlás és jogszabályban rögzítik a bejelentéshez szükséges okiratokat, amely további könnyebbséget jelent a civileknek.