Az enyészeté volt, most felújítanák a MTESZ székházat

KAPOSVÁR | Eddig mintegy hatvan tonna szemetet szállítottak el a város emblematikus épületéből, s még nincs vége az új tulajdonos szerint.

Az elmúlt évtizedekben ifjúsági házként, párt és KISZ székhelyként, majd MTESZ Székházként működő Bajcsy utcai szecessziós épületet a nyáron vette meg a budapesti székhelyű MECSEK-IMMO Kft. Hasznosításáról jelenleg is folynak a tárgyalások, most kármentesítés zajlik az utóbbi években teljesen lerobbant, hajléktalanok szálláshelyeként is funkcionáló ingatlanban. Annyit azonban elmondott az új tulajdonos – eloszlatva az eddig felröppent kósza híreket –, hogy se lebontani nem akarják az épületet, se áruház, se idősek otthona nem lesz belőle, eredeti állapotába szeretnék visszaállítani.

  Bárki szabadon járhatott be az épületbe

– Júniusban vásároltuk meg a MTESZ szervezet felszámolásából az egykor szebb napokat látott, mára teljesen lerobbant épületet tehermentesen – mondta el érdeklődésünkre Sárdi Péter, a MECSEK-IMMO Kft. ügyvezetője. – Az épület mindig is állami tulajdonban volt, az utóbbi években a MTESZ kezelésébe adták, ám az elmúlt öt évben gyakorlatilag senki nem gondozta az épületet. Óriási összegű közüzemi tartozás halmozódott föl az épület korábbi üzemeltetése során, azokról a felszámolónak kell elszámolnia a szolgáltatókkal. Mivel az épület és a Zárda köz közötti részen a kerítés is ledőlt, gyakorlatilag bárki szabadon járhatott be az épületbe. Nem csoda, hogy amit lehetett elloptak a házból, amit pedig nem tudtak elvinni, például a vizesblokkok felszereléseit, azokat darabokra törték. Egyes termek padlóját is elkezdték felszedni tüzelőnek, s a hajléktalanok is beköltöztek az épületbe. Ezért az első dolgunk az volt, hogy visszaépítettük a ledőlt kerítést, így megszűnt az épületbe a szabad bejárás, s már 24 órás portaszolgálat is működik.

Sárdi Péter szerint a takarítás, kármentesítés jelenleg is folyamatban van, pedig már hatvan tonna szemetet szállítottak el az épületből. – A tető egy részén is sürgős javításokat kellett végeznünk, mert sok helyen beázott – tette hozzá Sárdi Péter –, egyes szakvélemények szerint nem kizárt, hogy a tetőszerkezeten a cserepezést is le kell majd cserélnünk. Megkezdtük a vasszerkezetek, a kerítés korrózióvédelmét, a vizet már visszaköttettük az épületbe, az áramszolgáltatás helyreállítása folyamatban van. Összességében csak eddig húsz millió forintot költöttünk a házra, de ebből érdemi, látható változás még nemigen történt.

Sárdi Péter azt is elmondta, hogy a felszámolás első köre eredménytelen volt, a második körben vásárolta meg cége az ingatlant nettó 72 millió forintért részben hitelből, részben saját erőből. Az elkészült költségbecslések szerint nagyjából 200 millióból lehet helyreállítani az épületet, csak a hűtő, fűtő, szellőztető berendezés újjáépítése 50-60 millióba kerül, mert a rendszer elfagyott, illetve ellopták. – Reméljük, hogy lesz pályázati forrás a rekonstrukcióhoz, s bízunk benne, hogy támogatók is fontosnak tartják majd a város frekventált helyén álló székház felújítását – tette hozzá Sárdi Péter.

88 ezer koronából épült

A kaposvári szecessziós középületek egyik „gyöngyszeme", a valamikori Technika Háza 1911-ben a Nemzeti Kaszinó székházaként épült. Az ingatlan 1600 négyzetméter, s fél hektárnyi területen fekszik. Az Esterházyaktól vásárolták meg a telket a Nemzeti Kaszinó tagjai összejöveteleikre 1899-ben. 1902-ben nyilvános pályázatot hirdetett a vezetőség a kaszinó épületének tervére. Az első díjjal kitüntetett tervet anyagi okokból nem tudták megvalósítani. Ezután 1908-ig nem történt semmi, amikor is Szaplonczay Manó igazgató Fejér Lajos és Ritter Ignác budapesti műépítészekkel kidolgoztatott egy tervet. Ám a megvalósítás meghaladta az egyesület anyagi erejét. Ezért Szaplonczay Manó a kaposvári mérnök- és építészegylet kaszinótagjait kérte fel, hogy az adott építési programot vázlatos tervben akként oldanák meg, hogy az építés a Somogy megyei takarékpénztár által kilátásba helyezett 80 000 koronás kölcsön valamint a kaszinó 8000 koronát kitevő építési alapjából megvalósítható legyen. A bemutatott vázlatos tervek közül a választmány Molnár Endre építész vázlatait fogadta el, s megbízta őt annak kidolgozásával. A kaszinótagok új otthona 1911 decemberében készült el, megnyitó ünnepélye rangos esemény volt a városban.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog