56 kortárs művész a 60 évvel ezelőtti forradalomról

Szakemberek szerint az ország legszebb és leghitelesebb, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára szervezett kiállítás az Emlékezet, 56-an 56-ról című tárlat a kaposvári Vaszary Képtárban.

Bolyong az ember a Vaszary Képtár labirintusszerűen elhelyezett paravánjai között, s szép lassan összeáll benne a kiállítás ötletadójának, a Magyar festők Társaságának szándéka: megmutatni, egy mai művészből milyen reflexiókat vált ki az 1956-os forradalom. Ötvenhat alkotó tucatnyival több munkája köszön vissza a falakról, s szerencsére nem eseményfelmondó, mondhatni sztorizó alkotások, hanem a hatvan évvel ezelőtti pillanatok ébresztette gondolatok, eszmeiség továbbélése, értelmezése, átstrukturálása jelenik meg a kortárs hazai képzőművészet magasan kvalifikált képviselői által. 

– A kiállítást úgy rendeztük be – magyarázza Géger Melinda művészettörténész, a kaposvári Rippl-Rónai múzeum főmuzeológusa –, hogy mindenkitől kértünk egy önvallomást, mely sok esetben segít értelmezni az általa ábrázoltakat. A kiállítók három csoportba sorolhatók, akik felnőtt fejjel, illetve, akik gyerekként élték meg a forradalmat, valamint akiknek csak közvetett élményeik lehetnek a hatvan esztendővel ezelőtt történtekkel kapcsolatosan.
Lóránt János például éppen a felnőttkor határán járva sodródott az eseményekkel, s így 18 éves kori, illetve jelen portréját ötvözte festményében. A többek között Prima Primissima-díjas Vojnich Erzsébet gyerekkori élményeit, többek között az utcai ételosztást festette zsákra, Regős István álnaiv látomásképén az – amúgy a Moszkva tér és a Hűvösvölgy között, vagyis Budán közlekedő – 56-os villamos a nemzeti színekbe öltöztetett Szabadság-hídon döcög át, a kaposvári származású M. Novák András munkája pedig sebzett, lánctalp-nyomokkal sértett falakat mutat, Történelmi szentély című alkotása pedig drótkötélhurokkal, vörös Lenin-fejjel és Kiváló Munkáért-kitüntetéssel terhelt.

– A ma már Kossuth-díjas Kovács Péter mindössze 13 éves volt 1956-ban – folytatta Géger Melinda –, így benne Nagy Imréék 1989-es újratemetése hagyott mélyebb nyomokat, s ennek drámáját mutatja be az Áldozat című munkája. Gaál József pedig a forradalom után született, így Pusztítás tánca sorozata a magyar társadalom allegóriája, s a destruktív-agresszív hajlam elhatalmasodását mutatja be.

Jovián György Delacroix A Szabadság vezeti a népet festményét gondolta tovább, s ültette át a mába, s nála már a Pusztítás indul a barikádra, mintegy feltéve a kérdést: érdemes-e egyáltalán? Barabás Márton zongorabillentyűkből kirakott alkotásából a tankok lánctalpainak dübörgő kattogása hallatszik ki, Hajdú László atavisztikus-ősi szimbólumokkal dolgozott, Váradi Róbert Túlélési gyakorlata pedig a kelet-európai értelmiség talajvesztettségének, feneketlen mélységbe zuhanásának ábrázolása.

– Az anyagok sajátosságait-lehetőségeit kihasználó művészek jóval konkrétabbak – jegyezte meg a művészettörténész. – Gáll Ádám rétegelt lemeze egy kopott-sebzett falfelület mementója, Birkás István számára pedig egy golyószóróval vagy géppuskával szitává lyuggatott faldarab jelenti a forradalmat. Illetve annak eltiprását, nem véletlenül 1956. november 4. a kép címe.
A látvány valóban mellbe vágó. És elgondolkodtató. Persze éppen ez a cél...

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog