A nyáron alaposan megerősödött, brazil légióst is a soraiban tudó Szolnoknak sem engedett szettet – igaz, a második játékrész sorsa csak négy játszmalabda után dőlt el – a Demeter György mester vezette éllovas Fino-Kaposvár.
A találkozó előtt a Fino-Kaposvár játékosai köszöntötték Vass László törzsszurkolót, ismertebb nevén a zöldséges fatert, aki a mérkőzés napján nemcsak a születésnapját ünnepelte, hanem egyben nyugdíjba vonulását is.

Jól kezdett a házigazda Fino-Kaposvár alakulata. Nagy József remekbe szabott ásza jelentette a nyitányt, majd Dávid Zoltán szépségdíjas megoldásai következtek, a vendég szolnokiak mestere, Gulyás Ferenc pedig máris kénytelen volt magához rendelni a játékosait. A folytatásban sem változott a játék képe. A szett közepén az előző szezonban még Kaposváron szerepelt Rása Alex két pontos nyitásával kozmetikázta valamelyest az eredményt, majd visszaállt a rend a pályán.

A második játékrész elején aztán meglepetésre tetemes előnyhöz jutott a Szolnok (4–9), ám a szett közepén már egyenlő volt az állás (12–12). Ezután fej-fej mellett araszolgatott a két csapat, de a végjátékban rendre a hazaiaknál volt az 1–2 pontos előny. Végül aztán a negyedik játszmalabdát sikerült értékesíteni a nagyot küzdő, jól mezőnyöző vendég Tisza-partiak ellen.

A harmadik, utolsó felvonás újra egyértelmű volt. A hálónál jeleskedő Vajda Tamás kivívta a sánckirály titulust, a másik center, Nagy József ászokkal kínálgatta az ellent, Keen Cameron pedig jól mozgatta a társaságot. A csapatkapitány, egyben rangidős Dávid Zoltán mellett Bögöly Gábor és Bozóki Bence is keményen szórta a gyújtóbombákat, s a liberó szerepkörében ténykedő Deák Márktól is nem egy parádés labdamentést láthattunk. Magabiztosan tette a dolgát a Demeter-egylet, nem volt gyenge pontja a csapatnak.

Folytatás vasárnap 16 órakor Budapesten a MAFC-BME otthonában.

Fino-Kaposvár–Openhause Szolnoki Főiskola RK-Sportiskola 3–0 (16, 26, 18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V.: Mezőffy, Halász E.

Fino-Kaposvár: Keen (1), Dávid Z. (16), Vajda T. (12), Bögöly (12), Bozóki (8), Nagy J. (10). Csere: Deák M. (liberó). Vezetőedző: Demeter György.

Openhause Szolnoki Főiskola RK-Sportiskola: Török R. (1), Hummes-Specht (11), Varga Z. (7), Gönczi (9), Krupánszki (6), Rása (9). Csere: Bene R. (liberó), Tóth G. (–), Fülöp P. (1). Vezetőedző: Gulyás Ferenc.

A mérkőzés alakulása.
1. játszma: 4–0, 5–1, 8–3, 10–4, 16–9, 20–14, 25–16 (23 perc).
2. játszma: 4–4, 4–9, 5–10, 16–15, 18–20, 24–23, 25–24, 26–25, 28–26 (31 perc).
3. játszma: 5–4, 8–5, 10–6, 16–11, 16–14, 20–16, 25–18 (23 perc).