Felfüggesztettek egy középiskolai tanárt a napokban Kaposváron, mert összetűzésbe került egyik tanítványával. Az esetről egy szülő és egy diák tájékoztatta szerkesztőségünket. Mindkét egymástól független forrásunk megerősítette, hogy egy tantermi kerékpározás okozta az incidenst.
– Behozta a bringát a gyerek az osztályba, ott biciklizgetett, de a kerék nyomot hagyott a linóleumon, összerondította – mondta a szülő, akinek a fiát tanítja a pedagógus ugyanabban az osztályban. – A tanár azt mondta a fiúnak, hogy takarítsa fel, ad rá időt. De még a diáknak állt feljebb, azzal vágott vissza, hogy arra vannak a takarítók az iskolában. Szó szót követett, végül a tanár tudomásom szerint pofon legyintette a tanulót, ezért függesztették fel. 

Hogy volt-e pofon, azt nem tudni, egy diáktárs inkább paskolásnak nevezi.

– BMX kerékpárral jött suliba a srác, és felvitte az osztályba. Nyomokat hagyott a padlón, nem lehetett megtisztítani. Akkor szólt neki a tanár, és megpaskolta a mellkasát, a hátát. Ütésnek nem nevezném – mondta az iskolába járó fiatal. 

– Mindig viccesen szokott beszélni ez a tanár, sohasem volt agresszív, durva. Nekem a kedvenc tanárom volt. Mi kilencedikesek vagyunk, a srác tizedikes. Állami gondozott volt a fiú, ezért a gyámügyisek tettek feljelentetést. Kedden még tanított a tanár, azt mondták, hogy az volt az utolsó napja, de arról mi nem tudunk, hogy felfüggesztették volna. 

Megkerestük az iskola igazgatóját, aki csak annyit válaszolt kérdéseinkre, hogy ebben az ügyben nem kívánnak nyilatkozni.