Több raklapnyi könyv érkezett a hátrányos helyzetű családokhoz az Ökumenikus Segélyszervezet és több nyomda összefogásának köszönhetően. Az olvasást népszerűsítő akció kiadókat, cégeket és magánszemélyeket hívott összefogásra.
Nagy sikerrel zárult a gyermekkönyvadomány-gyűjtés a megyében is: az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeiben élő gyerekeket, illetve az ezek látókörébe tartozó hátrányos helyzetű gyermekeket lepték meg könyvekkel a szervezet munkatársai. Kaposváron és Kastélyosdombón is mosolyt csalt az arcokra a könyvek széleskörű választéka: a legkisebbeknek szóló mesekötetektől az ifjúsági regényekig valamennyi ajándékot boldogan szorították magukhoz. A két hónapos gyermekkönyv-gyűjtő kampányt a Pauker Nyomda kezdeményezte, a felhíváshoz tucatnyi kiadó csatlakozott.

– Mintegy kilenc nagy raklapnyi áru gyűlt össze, ezek között akad hatezer vadonatúj kötet a nyomdák feajánlása nyomán, illetve számos magánszemély adott használt könyvet az akció során – tájékoztatott Kis Boáz, a segélyszervezet sajtóreferense. – Igyekszünk úgy elosztani, hogy minden korosztály megkapja a saját érdeklődési körének megfelelőt, amely több téren nyújt hiánypótló segítséget a családoknak: egyrészt fejlődik a gyerekek fantáziája, másrészt igazi családi élményt ad egy-egy közös meseolvasás.

Az olvasást népszerűsítő akció során összegyűlt, többezer gyerekkönyvet az Ökumenikus Segélyszervezet által fenntartott családok átmeneti otthonaiban, illetve más, gyerekeket támogató intézményekben osztják ki, ahol valamilyen krízishelyzet miatt lakhatásukat vesztett, hátrányos helyzetű gyerekek élnek családjaikkal. Az adományokból minden korosztály a saját érdeklődési köre szerint részesül. A legkisebbek képeskönyvet, mesekönyvet, kifestőt, foglalkoztató füzetet, a nagyobbak például ifjúsági regényeket kapnak, de olyan művek is érkeztek, amelyeket a pedagógiai-fejlesztői foglalkozások során tudnak felhasználni a Segélyszervezet munkatársai.

Vértes Gábor, a Pauker Nyomda tulajdonosa az első könyvadományok átadásán elmondta: mindig szívügyük volt a könyvkiadás, és az olvasás népszerűsítése, ezért gondoltak arra, hogy ezen a téren vállalt küldetésnek ezúttal a gyerekeken keresztül próbálnak meg megfelelni. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója hozzátette: az alapellátáson túl szeretnének olyan hiánypótló segítséggel is jelen lenni támogatottjaik mindennapjaiban, amelyek bár fontosak, de az elsők között kerülnek le a megélhetés miatt a rászoruló családok fontossági listájáról. Ilyenek a könyvek, melyek hasznos és fontos tárgyi segítséget jelentenek, melyre amúgy nem tudnának költeni a családok.

Széleskörű összefogás a gyerekekért

A könyvgyűjtő akció hamar széles körű összefogássá vált. A kiadók mellett a kezdeményezés mellé állt D. Tóth Kriszta újságíró, aki amellett, hogy több doboz könyvet adományozott, a saját közösségi oldalán is hozzájárult az akció sikerességéhez. Emellett több látványos esemény és különleges program is várta a könyvekért igen hálás gyerekeket. Miután elindították a nyomda legújabb eszközét, a Heidelberg XL 106 SP nyomógépet, nyomdalátogatás vette kezdetét. A vezetés a vállalat kézi kötészetén zárult, ahol a gyerekek a nyomda munkatársainak segítségével a gyakorlatban is betekinthettek a könyvkötészet mesterségébe. Az adományba kapott könyvek mellett egy saját maga által gyártott könyvvel a táskájában indulhatott haza minden gyermek.